Vikimtól a felkérés a kedvenc versre és kiemelni belőle amit igazán magaménak érzek.

Karinthy Frigyes:
Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Próbáltam súgni szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom,
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higyjem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él.

Mindenkinek rokona, ismerôse,
Mindenkinek utódja, ôse.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek,

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhirt, jó hirt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek. (1926)

A bari távozófélben, szépen száradnak a pöttyök és néhány már el is tűnt a hölgyemény orráról.
A fiam meg tartja mgaát a neki nem kell pötty és nem is lesz verzióhoz. Nekem tetszik.:))

Ma a barátnőmmel kimentünk a Dagályba. Ezer éve nem voltam strandon. Csoda jól éreztük magunkat. Leginkább áztunk a meleg vízben és tudtunkon kívül szórakoztattuk a körülöttünk ülő néniket és bácsikat akik jókat derültek a beszélgetésünkön. Azért néhány tempót úsztunk is. Legközelebb majd egy kicsit többet, mert nagyon szeretek úszni.

Ismét rájöttem, hogy kicsi a világ, mindig meglepődöm amikor az ismerőseimről kiderül, hogy ismerik egymást valahonnan egészen máshonnan, nem rajtam keresztül.:))

Éééés tíz év itthonlét után újra dolgozom! Yeah! Nagyon jó érzés, hogy számítanak rám,megbíznak bennem és fontos vagyok.:) Itt is köszi a lehetőségért.

A gyerekek sztrájkolnak, hogy kedd, szerda és csütörök délután sem vagyok itthon, de hétfő péntek szombat vasárnap az övék vagyok. Ennyi bőven kibírható, remélem apukám is jól bírja majd, hogy helyettem vigyáz rájuk.:) Klassz, hogy nem kell őket idegenre bízni. Ráadásul ugyan úgy én viszem őket oviba suliba és értük is majdnem mindig én tudok menni. Ettől most nagyon boldog vagyok. Nagyon rámfér, hogy újra kitáguljon a világ.