Néha úgy érzem magam, mintha egy szappan operába kerültem volna, pedig ez csak a saját életem. Komolyan mondom megdöbbentő dolgok történnek egymás után. Volt minden amitől jó egy ilyen teleregény, volt miden amitől rossz, de valahogy mégis minden akkor van jól amikor épp megtörténik. Vannak barátságok, szerelmek, születések, halálok, beszélgetések, viták, lelkiélet és szórakozás, egészség és betegség. Aztán ha mindezt mérlegre teszem akkor valahogy mégis egyensúly van. Ki érti ezt? Pedig sokszor azt érzem, hogy 36 évesen már többször találkoztam az elmúlással, mint más egész életében. És közben a születés is sűrű vendég nálunk. Kedden életet adott unokahugim Spanyolországban Eszernek. Sok boldogságot nekik innen is! Képet majd mutatok, ha kapok.:))

Vannak dolgok amik meg vannak írva és vannak dolgok amiket befolyásolhatunk, mert van választásunk. Sokszor nem látom az összefüggéseket a miérteket, aztán egyszercsak hirtelen összeáll a kép és megértem hogy mi, miért történik vagy, hogy mit kellett belőle megtanulnom. Még akkor is ha abban a Pillanatban nem tetszik vagy eredetileg máshogy képzeltem el. Nem könnyű elfogadni, hogy minden azért történik, hogy mi jobbak legyünk és fejlődjünk. Nem könnyű megérteni, hogy a többiek csak azt kivitelezik amire az adott helyzetben szükségünk van. De minden változás magábban hordozza az új lehetőségét, egy szebb és jobb jövőét. És erről eszembe jut az a néhány sor amit Máté Pétert olyan szépen megírt: Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk, talán abban van az utolsó Remény....

"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél."(József Attila)

Ez az egyik kedvec idézetem. Nagyon sokan azt gondolják, hogy én mindenkit szeretek és engem is mindenki szeret, ami persze így is van :), de igazán közel csak kevesen vannak hozzám. Akik igazán ismernek azok tudják, hogy nálam az év minden napján Valentin nap van, ezért aztán különösebben nem tűnik fel február 14.-e. Hiszen a szeretet akkor igazi, ha mindig van és nem kellenek neki különös ünnepek. Ha pedig igen akkor az már régen rossz. Sok minden kavarog a fejemben, jó lenne lecsendesíteni magamban a mentális zajt, ahogy Mesterünk is mondja. Ezért aztán figyelem elterelés képpen kitaláltam, hogy fánkot sütök. Mostanában minden hétvégén "megköveteli" az aprónép, hogy valami fincsiséggel lepjem meg őket. Múlt héten palacsinta volt soron és kicsit túltermeltem belőle, pedig az nálunk szinte elképzelhetetlen.:) Ahogy így elnézem ma is sikerült megdöntenem a gyerekeim által megehető mennyiséget, a 25 fánk nem tűnt el nyomtalanul, még jó néhány darab várja gazdáját. :)) Azért estére nagy valószínűséggel már nem marad, mert képesek arra, hogy ezt vacsorázzák, bármennyire is próbálnám őket erről lebeszélni.