A sors

Egészen mást akartam írni, de a sors megint közbeszólt. Délután itt hagyott minket Klári a nagynéném. Reggel mentő vitte a kórházba, ahol stabilizálták az állapotát az intenzíven és azt mondták nem nagy a baj, de folynak a vizsgálatok. Nézőpont kérdése kinek mit jelent a nem nagy baj. Sajnos azt kell mondjam várható volt, hogy ez lesz a vége, de hogy ilyen gyorsan azt senki nem gondolta. Délelőtt a nagyiméknál voltunk anyával és régi képeket nézegettünk Kláriról, Anyáról és a Keresztmamámról, amikor még ők voltak gyerekek. És azon a képen olyan szép volt. És eszembe jutott sok sok emlék gyerekkoromból amikor minden vasárnap magával vitt a templomba és énekeltünk a kórusban amit ő vezetett. Ő nagyon vallásos volt és tudom, hogy most már neki nagyon jó ott fent. Viszont a nagyimék, akik az ő szülei már nem fiatalok. Mindketten 80 felett járnak és nem szabadna aggódnom, de azért mégis egy kicsit azt teszem, mert láttam Mamicson és a nagypapámon is, hogy már az is mennyire megviselte, hogy a középső lányuk kórházban van. Bár állította Mamics, hogy végre, és ott legalább jó kezekben van az orvosok között. De minden hiába ha az embernek az van megírva, hogy mennie kell, hát lehet ott a legtutibb professzor vagy a legcsúcsabb technika. Neki ennyi volt a dolga itt a földön. Nekem meg szembesülnöm kellett azzal, hogy kő kemény vagyok. És ez ugyan valahol jó, de azt hiszem csak így vagyok képes elviselni a halált. Biztos lesz ez máshogy is, de nagyon remélem hogy a családomból egy jó ideig más nem akarja követni Gábort és Klárit a mennyországba.

Drága Anyukám és Keresztmamám!

Nem tudom milyen elveszíteni egy testvért, de azt tudom, hogy amikor ilyen közelről érinti az embert az elmúlás az piszkosul ijesztő. Nekem hónapok kellettek ahhoz, hogy el tudjak úgy aludni úgy, hogy nem szólt a tv. Heteken át néztem a gyerekeimet, hogy lélegeznek e és valahányszor a hátsó szoba felé mentem görcsbe rándult a gyomrom. Próbáljatok meg csupa olyat tenni az elkövetkező hetekben ami nektek jó. Tudom, hogy nehéz másra koncentrálni, de hatásos. Azt csak gondolom , hogy a testvérek között különleges kapocs van, pontosabban érzékelem a saját gyerekeimen. De Klári azt szeretné, ha nem szomorkodnátok és élnétek tovább boldogan.

Drága Mamicsku és Gyuszipapa!

Nagy valószínűséggel nem olvassátok majd amit most írok. Azt hiszem az egyetlen dolog az életben ami elviselhetetlenenk tűnik számomra az az, ha egy szülő veszti el a gyermekét. Nagyon sajnálom, hogy így történt, de tiszta szívből örülök, hogy ti itt vagytok nekünk. Most kell erősnek lenni és bár nagyon nehéz, de ahogy az lenni szokott amikor a jóIsten elvesz egyet, ad is egyet. KisÉvi babája legyen aki erőt ad nektek és persze mi az unokák és a dédunokáitok, és persze első sorban a két lányotok.

Őszinte részvétem Gábornak, Klári férjének. Neki igazán nehéz, mert egyedül maradt.